Optimizmus, pesszimizmus. Biztos, hogy muszáj kizárólag az egyik mellett elköteleződni? A Nők Lapja 2020/3. számának Lélek rovata.
Joker jelmondata: „Put on a happy face”, vagyis akkor is erőltess mosolyt az arcodra, ha szomorú vagy. Áldozzuk fel az örök jókedv oltárán a valódi érzéseinket, vagy merjünk néha pesszimisták lenni? És ha igen, miért jó az nekünk?
Olyan világban élünk, amikor a hurráoptimizmus óriási biznisz, önsegítő könyvek tömkelege harsogja, hogy rajtunk múlik a boldogság: ha pozitívan gondolkodsz, bevonzod a jót, ha borúlátó vagy, pórul jársz. A társadalom ugyan imádja az optimistákat, de a pozitív pszichológia atyja, Martin Seligman is azt hangsúlyozza, erőfeszítéseinket és eredményeinket folyamatos „valóságtesztelésnek” kell alávetni, hogy a túlzott optimizmus ne vezessen vakvágányra. A pesszimistákat meg stigmatizálják, hogy mindig sötéten látják a világot, és semminek nem tudnak örülni. Holott a pesszimizmusnak is van adaptív, a változó élethelyzetekhez alkalmazkodó típusa, ami segíthet objektíven látni a világot.
A hurráoptimizmus buktatói
Lionel Tiger kanadai antropológus szerint az evolúció során a túlélésünket garantáló személyiségvonásaink maradtak fenn, köztük az optimizmus, ami a halálfélelem ellensúlyozására alakult ki. A pozitív életszemlélet tehát lételemünk, de ha túlzásba visszük, a valóság torzulhat.
– Az optimista elvárja, hogy jó dolgok történjenek vele, aminek érdekében mindent megtesz, a kreatív megoldások pedig fenntartják az illető lelkesedését, motiváltságát – magyarázza Somogyi Angelika pszichológus.
Tovább olvasható: noklapja.hu